2018. 12. 10. hétfő, Judit napja
Partnerségi egyeztetés

Tájékoztató a 2018. július 12-i lakossági fórumhoz

 

 

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 37. § (2) bekezdésnek megfelelően tájékoztatom, hogy Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat kerületi építési szabályzatának (KÉSZ) megalkotására vonatkozó eljárást megindította a Képviselő-testület 276/2017. (XII.14) számú határozata alapján.

 

Az új építési szabályozást a korábbitól eltérő jogszabályi környezetben kell megalkotni, hiszen az elmúlt időszakban a felettes jogszabályi környezet jelentősen megváltozott, a Korm. rendelet 46. § (1) bekezdése szerint a fővárosi kerületek esetében a 2012. december 31-én hatályban lévő településrendezési eszközök 2018. december 31-ig alkalmazhatóak.

Az új építési szabályzat kidolgozásának célja ezért a magasabbrendű jogszabályokkal, így különösen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény, Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II.16.) Főv. Kgy. rendelet, valamint az 50/2015. (I.28.) Főv. Kgy határozattal elfogadott Budapest Főváros Településszerkezeti Tervével való összhang megteremtése.

 

A jogszabályi környezet sokrétűsége szükségessé teszi egy jól strukturált, ésszerű szabályokat tartalmazó, jogi hiátust kezelő, korszerű és előremutató, iránymutató, valamint felhasználóbarát és kerületre szabott rendelet megalkotását. Ehhez sok esetben fogalmak tisztázására, új fogalmak bevezetésére van szükség új szabályozási eszközökkel. A szabályozás kidolgozását megelőzően a területi megalapozó vizsgálatok, valamint az önkormányzati fejlesztési elképzelések megállapításaira támaszkodva meghatározásra kerülnek az általános szakmai tervezési elvek, és azok érvényesítésének lehetőségei.

 

A KÉSZ a kerület közigazgatási határán belüli külön területi lehatárolás nélkül egy ütemben készül.

 

A tervezett rendelet hatálya nem terjed ki az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 14/B.§ szerinti Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) hatálya alá tartozó területre, előírásait a kiemelt nemzeti emlékhely településkép-védelmi környezetének részét képező ingatlanok, ingatlanrészek tekintetében a 19/2018. (II.14.) Korm. rendeletben foglalt eltérésekkel együtt kell alkalmazni.

 

Oldal nyomtatása
7596558